Karácsonyi ajándék ötletek 2021

Ismét elszaladt egy év, alig egy hét és elkezdődik a várakozással teli adventi időszak. Emlékszem tavaly ilyenkor rengeteg kérdés és kétely volt bennünk… Találkozhat-e a tágabb család? Milyen korlátozások lesznek érvényben? Maszkban ünneplünk majd?… Bonyolult volt…

A helyzet az elmúlt egy évben folyamatosan változott, hol jobb lett, hol rosszabbodott, de sajnos  a veszély ugyanúgy továbbra is jelen van a mindennapjainkban. Nem akarok senkit sem győzködni, de számomra nagy megkönnyebbülés volt tavasszal, hogy elérhetővé vált az oltás. Tudom, hogy ezzel nincs mindenki így, de az én véleményam az, hogy hosszútávon ez jelenthet majd megoldást.

Milyen jó lenne, ha már magunk mögött tudhatnánk ezt az időszakot… De addig is, a mostaniból kell kihoznunk, amit lehet.

Mi változott az elmúlt évben? Óvatosabbak lettünk, jobban vigyázunk magunkra, megváltoztak a szokásaink… Tudatosabbak is lettünk? Talán…

Ez most, az év végén, adventra készülve kifejezetten jól jöhet! Szánjunk időt a ráhangolódásra! „Csaljunk” mosolyt, „csempésszünk” igazi meghittséget, boldogságot a magunk és szeretteink életébe! Hiszen erről szól ez az időszak!

Segíthetek a készülődésben? 

Karácsonyi ajándék ötletek 2021-re… 

Zöld cikkcakkos kenyeres zsák

Karácsonyi ajándék ötlet No1.

Kenyeres zsákok

A környezettudatosság jegyében praktikus megoldást jelent a pékárú tárolására a speciális élelmiszerbiztos impregnált PUL anyaggal bélelt kenyeres zsák. 

  • Sokáig frissen marad benne kenyér, 
  • könnyen tisztítható, plusz 
  • a megfelelő anyag kiválasztásával gyönyörű kiegészítője is lehet a konyhának! 

Kinek ajánlom? A pékárúk környezettudatos szerelmeseinek.

Zöld cikkcakkos kenyeres zsák

Karácsonyi ajándék ötlet No2.

Maszkok

Mivel ezek a kiegészítők egy ideig még biztosan velünk maradnak, idén is készülnek maszk szettek 2 vagy 3 részes verzióban. Lehet mindenkinek a személyiségéhez passzoló (vidám mintás vagy visszafogott), sötét tónusú vagy világos, netán a vidámság kedvéért egyforma karácsonyi az egész családnak?

Kinek ajánlom: Mindenkinek, akinek fontos a saját és szerettei egészsége és még maszkban is az egyedit keresi. 

Karácsonyi ajándék ötlet No3.

Irattartó / Neszeszer / Clutch

Igen, egyszerre lehet mindez egyben! Praktikus és többféle módon variálható!  

Ajánlom:

  • annak, aki szereti a táskáját rendben tartani,
  • annak, aki ezen a téren igényel egy kis segítséget, plusz
  • annak, is aki nem szeret nagy táskát magával vinni, elég csak egy tárca amibe beleteheti a mobilt, pénzt és már szalad is ügyet intézni. 

Karácsonyi ajándék ötlet No4.

2in1 táskák

Az idei év slágere a 2in1 táska volt, így erről a listáról sem hiányozhat! Különleges kedvezményként most minden 2in1 táska ajándék kulcstartóval készül majd – legyen ez az én ajándékom! Csak a megrendelésnél jelezd a megjegyzésben a XMAS2021 kódot! 

Kinek ajánlom? Azoknak, akik többet várnak el egy táskától, akik helyzettől függően szeretik variálni a viselését – ezekkel a táskákkal mindez megoldható!

Bízom benne, hogy 2021-es karácsonyi ajándék ötletek között sok érdekeset találtál!

Mivel ebben az ünnepek előtti időszakban az én kis műhelyemben is felpörögnek az események, ha szeretnél valakit (vagy magadat 😉 meglepni, érdemes mihamarabb, de legkésőbb december 8-áig leadnod a rendelésedet, hogy biztosan ott lehessen a fa alatt!!

Igazán kellemes adventi időszakot kívánok!

Enyedi Eszter

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük